Előszobafalat mészkőből

A Feladat: Egy régi ügyfelünk, akinek a házában sok munkát végeztünk, kérte, hogy az előszoba falát burkoljuk be kővel, hisz a fal rövid használat során elkoszolódott a vizes kabátok, esernyők stb miatt. Az előszoba ezen részét, szerette volna polcokkal is feldobni, valamint a praktikusság is megkívánta. Sarokpolc, valamint az akasztó fölé egy kalap-, táskatartó polc is a megrendelő igénye volt.

A Megoldás: A ház belső színvilágához leginkább Római Travertin mészkő illet, így a megrendelőnek, ezt a követ javasoltuk.

Helyszíni egyeztetés után, megállapodtunk, hogy a falfelületek burkolását EGY darab kőből oldjuk meg, s nem darabokból. Ennek megfelelően a követ a műhelyben méretre szabtuk, majd ragasztással rögzítettük. A polcok a falra dűbelezéssel kerültek fel. ( Dűbelezés az, mikor vékony gömbvasat fúrunk a falba, s a másik végét a kőbe már előre kifúrt lyukba helyezzük, s ragasztjuk)

 A készítés időtartama: A műhely munkálatok vágásból, s csiszolásból álltak, mely pár nap alatt megvolt. A helyszínen néhány óra alatt a falra került a mészkő, majd behelyezésre a polcok, mellyel kosz nem keletkezett.

 

Az ár: Az ár mértékét nagyban befolyásolta, hogy a megrendelő a falburkolatot egy darab kőből kérte.

 

Ezt a munkát már panelba is, jóval kevesebb költségen megvalósítottuk. Itt már gyerek s háziállat is lakott az ügyféllel, így a probléma kiküszöbölése a fal tisztán tartására fokozottan fennállt.

Aranysárga gránitAranysárga gránit

Bővebben »

Bézs mészkőBézs mészkő

Bővebben »