Kő hátán kő

A kő – a víz és a fa után –, az ember legősibb eszköze, társa. E mögé rejtőzött, ezzel harcolt, ebből csinálta edényét, házát, még a történelem is kövek alá bújt… Idővel a szép és itt-ott csiszolt köveket aztán gyűjteni kezdték, jelentős gyűjtemények alakultak ki, amelyeket Dactyliothecanak, vésett kövek gyűjteményének neveztek. Mithridates híres Dactyliothecaját a győztes Pompejus hozta Romába és állította föl a Capitoliumra, még nagyobb volt Caesaré, s nevezetesnek számított Marcus Marcellusé is, amely a palatinusi Apollo templomában kapott helyet. Említsük meg az ugyancsak neves kőgyűjtőt: Gábor Zsazsát is, aki sokadszori házasságának legfőbb tanulságát így fogalmazta meg: az eljegyzési gyűrűt a szakítás után mindig vissza kell küldeni. De a követ tartsuk meg…
Ugyancsak a múló évszázadokba vész a Gliptika szó, amely kőfaragást jelent: a görögök a drágakövekbe akár domború, akár homorú alakokat véstek, ez volt a Gliptika.
Ami azt illeti, ma is vannak Dactyliothecak, és ma is vannak Gliptikához értő emberek, csak talán már a vésett kövekkel nem ékszereket, hanem sokkal inkább konyhákat, nappalikat díszítenek, s a domború és homorú vésetekből sem gyűrű, hanem mondjuk kandalló lesz.
A mai kőfaragók legfontosabb munkaeszközét nagyjából három csoportra oszthatjuk.

  • Az egyik legelterjedtebb kőzet bolygónkon; a felszín mintegy 10-15 százalékát borítja. Az ember mindennapjainak részévé vált még olyan helyeken is, ahol egyáltalán nem fordul elő. »

  • Kristályosan szemcsés mészkő, mely csiszolva igen tetszetős külsejű. Kedves, szép színük, különösen pedig egyenletesen sűrű, szemcsés szerkezetük nagyon alkalmassá teszik ezeket… »

  • A legnemesebb, éppen ezért a legdrágább a gránit. Igen nagy mélységekben keletkezik. »

Vörös gránitVörös gránit

Bővebben »

Fekete gránitFekete gránit

Bővebben »